Selmecbányai Bányászati-kohászati Tanintézet (1735–1762)


Az első magyar bányatisztképző iskolát III. Károly király alapította 1735-ben azzal a céllal, hogy az intézmény a bányászattal kapcsolatos nagy technikai problémák megoldására szakképzett mérnöki kart neveljen. Hogy az udvari kamara célját csakugyan elérhesse, az iskola felállításával kapcsolatban oly tanárról kellett gondoskodnia, aki a gyakorlati tárgyak instruensei mellett az elméleti tárgyakat a kor színvonalán előadja. Mikoviny Sámuel már ekkor neves mérnök, jóhírű matematikus s a bányászatban annyira fontos térképezésben alaposan járatos szakember volt, aki korábban speciálisan a bányaméréssel is sokat foglalkozott, s a hazai bányászattal is szoros kapcsolatban állott. Az udvari kamara választása Mikovinyre esett. Így az iskola első vezetője Mikoviny Sámuel lett (Tárczy-Hornoch, 1938).
1735. június 22-én kelt leiratában a bécsi udvari kamara részletesen szabályozta a Selmecbányán felállítandó „Berg-Schola” működését (Hiller, 1985). A tanulók által elsajátítandó tananyag négy fő „sphaera”-ra, vagyis tanszakra oszlik, mégpedig:
  • 1-szőr: a bányaügyi jogszabályok és szokások ismeretére,
  • 2-szor: a bányamérés tudományára,
  • 3-szor: a száraz és nedves úton történő érc-előkészítési eljárásokra,
  • 4-szer: a kémlészetre és kohászatra.

Az instrukció IX. szakasza szabályozta a bányamérés oktatásának főbb kérdéseit. „A tárgyalt bányászati gyakorlathoz a bányamérés adja a legjobb felvilágosítást és a legrészletesebb útmutatást. Ezért mindegyik bányaiskolai tanulónak szíve ügyének kell tekintenie, hogy a bányaméréstant, vagyis a Geometria subterraneát perfectuálisan, azaz tökéletesen megtanulja. Az erre kijelölt instruensektől mindenkor megszabott, meghatározott időt a legnagyobb szorgalmatossággal és serénységgel kihasználja. Nemkülönben gondot kell fordítania arra, hogy az ehhez különösképpen megkívánt spekulatív tanulmányozást semmi esetre se mulassza el, amellett pedig igyekezzék alapos ismereteket szerezni a bányamérés következő főbb feladataiban:
  • 1-szőr: a tárna egy pontját a külszínen meghatározni;
  • 2-szor: egy vájvégnek egy telér felé való irányítása, s annak a pontnak meghatározása, ahol a vágat a telért megüti, vagy a vágat ér el egy kutatóvágatba, vagy valamely függőleges aknához;
  • 3-szor: két telér esetén, ahol az egyik egy vágattal szemmel láthatóan fel van tárva, annak megállapítása, hogy valójában két vagy egy telér-e az, és ha két telérről van szó, akkor az egyik vagy a másik telér melyik ponton érhető el;
  • 4-szer: a teléren való áttörés vagy az áttöréseken a telérek helyének megjelölése;
  • 5-ször: a vágat kezdetének és irányának kijelölése;
  • 6-szor: a külszínről az aknák lemélyítése a vágatvégekig és függélyező szerint azok függőleges irányának kijelölése;
  • 7-szer: a bányában megütött lejtős telérek és hasadékok külszínre való kifutási helyének megadása, s ahol ezekre netalán valamely aknát lehajtani akarnának, akkor azok dőlési irányának megadása;
  • 8-szor: két, egymástól heggyel-völggyel, erdőséggel elválasztott pont közötti egyenes kitűzése;
  • 9-szer: egy hegy emelkedő vagy lejtős irányú, kompasszal kijelölt vonalán egy adott hosszúságú vonalnak, a bázisnak vagy másképpen az alapvonalnak a kitűzése;
  • 10-szer: egy egyenes vonalnak, hegynek felfelé vagy attól lefelé adott emelkedés vagy lejtés szerinti kitűzése;
  • 11-szer: egy aknaszáj vágatának oly módon való kitűzése, hogy a vágat egy bizonyos függőleges mélységbe érjen el;
  • 12-szer: egy vágatban vagy táróban a másik bánya felé egy bányahatárpontnak a bányában való kitűzése;
  • 13-szor: külszíni határpont kitűzése a bányában;
  • 14-szer: a vágatbetörések helyének meghatározása;
  • 15-szőr: árkok lejtezése;
  • 16-szor: a víztükör és a gát magasságának megadása;
  • 17-szer: ki kell jelölni aknák mélyítésekor a vágatokra, a tárókra vagy vágatvégekre való áttöréseket;
  • 18-szor: egy bányaüzem fölmérése és annak papíron való megszerkesztése; a hasadékok és telérek megjelölése, a megjelölt vágatvégeknek a külszínre való kivezetése; az egyik vágatvég másik feletti magasságának megadása, mellékelni kell ezekhez a külszíni épületeket és a hozzá tartozó aknákat, továbbá a kutatványokat is, azok határpontjaival;
  • 19-szer: alaprajzok és a függőleges metszetek aritmetikus megszerkesztése, hogy ebből azután a telérek és az egyes aknák, valamint a vágatok csapása és esése kitűnjék, és ami még fontosabb: az oktatómester tartozik ezeket a dolgokat a bányaiskolai tanulóknak pontról pontra az alapoktól kezdődően, az összes szükséges mesterfogásokkal együtt megmutatni, amit azután a bányaiskolásoknak önmaguktól a gyakorlatban kell végigcsinálniuk.” (Mihalovits, 1938).

Az 1735-ös Instrukció s annak kísérő leirata összegszerűen rendelkezik a szükséges demonstrációs eszközök és a tanulmányokhoz nélkülözhetetlen könyvek beszerzéséről. Az iskola könyvtára, könyvgyűjteménye két forrásból fakadt: az egyik annak az öt műnek a példányai, melyeket az Instrukció rendelt beszerezni, a másik pedig a szélaknai bányamérési hivatal könyvtára, illetve az egyes bányamérők és adjunktusaik könyvgyűjteménye. (A bányamérő köteles volt saját eszközeit – tehát könyveit is – az oktatás rendelkezésére bocsátani.)