Bányászati és Erdészeti Akadémia (1846–1904)


Az akadémia erdészeti tanintézete a bányászati akadémiának idáig csak mostoha testvére volt. Hogy ezek a visszás állapotok megszűntessenek, 1846-ban egyesítették a két intézetet Bányászati és Erdészeti Akadémia néven. Az oktatásban alapvető módosítást jelentett, hogy az eddigi 3 elméleti évfolyamról 4 évre emelték a tanulmányi időt a bányász-kohász hallgatók részére. Az erdészképzés időtartama az eddigi kettőről három évre nőtt ( Hiller, 1985).
Az 1846-os oktatási reform bánya- és kohómérnöki tanterve szerint a „Bányaméréstan és bányagéptan” tárgyat a IV. évfolyam 1. félévében oktatták heti 10+10 órában (Hiller, 1985 ). Az erdészeti akadémia tanórarendjében az „ Erdőigazgatás és erdőmértan” tárgyat a III. évfolyam 2. félévében hetenként ötször 2 órában tanították. Előadó: Feismantel Rudolf bányatanácsos és erdészeti tanár ( Vadas, 1895).
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei az akadémiát is súlyosan érintették. A földméréstan oktatás szempontjából (Feismantel 1847-ben történt távozása után) két személyt kell említeni: Schwarz Frigyes Ignácz, aki császárhű volt, és 1849-ben Bécsbe menekült, majd 1850-től visszatért, illetve Lázár Jakab, akit hazafias kiállása miatt 1850-ben eltávolítottak az akadémiáról, de aki 1867-ben már ismét Selmecbányán volt, és jelentős szerepet vállalt az akadémia német rendszerének magyarrá alakításában (Vadas, 1895).
Egy 1882-ben megjelent írásból tudjuk, hogy a fotogrammetria Selmecbányán már a XIX. század második felében jelen volt. Ujsághy Zsigmond magyar kir. kataszt. erdőbecslési felügyelő „A fényképmérés feltalálója” c. tanulmányában (Erdészeti Lapok, 21. évf. Bp. 1882. ) az alábbiakat írja: „1854-ben mint erdőakadémikus, megleptem Pöschl tanár urat (bányatanácsos, rajztanár Selmecbányán) azzal a kijelentéssel, hogy a daguerretypiai de kivált photographiai felvételekből, az orthogonális projectió minden méreteit, tehát úgy a vízszintes minta függélyes távolságokat levezetni lehet, Későbben, már egy lábnyi nagyságú photographiai képek is készülvén, mellyel egész tájékok felvehetők, Bécsben gyakorlati kísérlet tétetett ily fényképi felméréssel, de az csak vázlatnak nevezhető sikert aratott, mert a felvételi képek mosásnak lévén kitéve, a képek széthúzódnak, a mérési pontosság kárára.” Tehát az elv helyessége bebizonyosodott, csak az alap torzulása miatt nem kaptak pontos eredményt.
Az 1867-es kiegyezés után az oktatás nyelve magyar lett. A magyar oktatási nyelvet a bányász-kohász oktatásban fokozatosan, az erdészeknél egyszerre, 1868-ban vezették be. Az akadémia átfogó reformját 1872-ben szentesítette az uralkodó. Az oktatásban döntő lépés történt: az egy évszázada egységes, ún. bányászképzés négy speciális szakra vált szét: bányászati, fémkohászati, vaskohászati és gépészeti- építészeti szakra, az erdészképzés pedig általános erdészeti és erdőmérnöki szakra. A tanterv az 1904. évi oktatási reformig lényegében változatlan maradt (Hiller, 1985 ).
A Bányászati szakiskolán a II. évfolyamon oktatták a „Geodesia 1-ső rész”-t, a III. évfolyamon a „Geodesia 2-ik rész”-t. A Fémkohászati szakiskola II. évfolyamán a „Geodesia 1-ső rész”-t, a Vaskohászati szakiskola I. évfolyamán a „Geodesia 1-ső rész, helyszínrajz, térképelés” című tárgyat, a Gépészeti és építészeti szakiskolán a „Geodesia 1-ső rész”-t.
Az erdészeti akadémia szervezete és tanterve 1872-ben alakult ki. A 3 éves általános erdészeti tanfolyamon a II. évfolyamon oktatták a „Geodesia 1-ső rész, térképrajz” tárgyat heti 4 óra előadásban és heti 4 óra gyakorlattal a nyári félévben. A 4 éves erdőmérnöki szakon a „Geodesia 2-ik rész, térképelés” című tárgy követte ezt a téli félévben, heti 4 előadási órával. A tárgy előadója Cséti Ottó, az erdőakadémiának a bányászati akadémiával közös tanára volt.
A bányászati-kohászati oktatás és szakirodalom nyelve évszázadokon át német volt. A magyar szaknyelv megteremtése érdekében 1831-től kezdődően komoly erőfeszítések történtek. A földméréstan területén meghatározó volt Cséti Ottó munkássága. Cséti Ottó (1836–1906) bécsi műegyetemi tanulmányai után a selmeci akadémián szerez képesítést. A bányaméréstani tanszék professzora az akadémián (1872–1902). Szakirodalmi munkásságával megteremtette a magyar nyelvű bányaméréstani és földméréstani irodalmat. Számos új műszer megalkotásával (Cséti-féle aknafüggélyező, tahiméter, teodolit, mérőasztal stb.) és új mérési módszer kidolgozásával járult hozzá a bányaméréstan tudományának egyetemes fejlődéséhez. Az első bányamértan-geodézia tanszék 1872-ben jött létre. Vezetője Cséti Ottó volt – 1872-73-ban helyettes tanár, 1873–1878-ig rendkívüli tanár, 1878-tól rendes tanár, 1894-től főbányatanácsos ( Magyar életrajzi lexikon 1000–1990).

Cséti Ottó irodalmi munkássága

  • Erdészeti földméréstan (Bp., 1888);
  • Az út, híd és erdészeti vasutak építéséről (Selmecbánya, 1889);
  • Bányaméréstan. Felső földméréstan (Selmecbánya, 1894);
  • Általános földméréstan tankönyv vasúti, kataszteri, tagosító, bánya- és erdőmérnökök számára (Selmecbánya, 1900);
  • Erdészeti földméréstan. Második javított kiadás (Selmecbánya, 1900);
  • Das ungarische Nivellierinstrument für Grubenmessungen (Berg- u. Hüttenmännische Zeitung, 1895);
  • Bányatelepek (Selmecbánya, 1904).

Cséti Ottó részletes tanrendje

Geodézia I. rész:
A földméréstan feladata és felosztása, főirányok és tengelyrendszerek. A térkép fogalma. A mérés és méretek, valamint a méterrendszer törvényczikkei. Kisebbítés és rajzmérték. Eszközök pontok jelölésére. A függélyző, nonius, mikrometer-csavar és mikrométeres mikroszkóp. A hosszúságmérők: mérőlánc, mérőszalag, mérőrudak, mérőkerék és a távolságmérők. Szögmérők, szögtűzők, kompasz, busszolaműszer és teodolit; ezek vizsgálatai és használatuk. Mérőasztalok. A vízszintes vetület mérései. Egyenes. vonal és ennek kitűzése minden előfordulható esetben. Szögek mérése és kitűzése. Görbe vonalak kitűzése. A sarkponti mérésmód. Az alapvonalból eszközölt mérésmód. A rendszálakkal való mérésmód. A körülkerítő. v. polygonmérés. A háromszögelés. A felmért adatokkal való számítások és ezekkel a rajzolatok készítése. A szöghibák és hosszúsági hibák felismerése, valamint elkerülhetetlen hibák kiigazítása. A megmért földtagok területszámítása és a területmérők ismertetése, használata, kiigazítása. Térképek kikészítése, másolása és kisebbítése. A pantográf elmélete és használata. A magasságmérés fogalma és felosztása. A mértani magasságmérés. A fizikai magasságmérés és a szintmérés. A magasságmérés műszerei és a szintmérők, e műszerek vizsgálata és alkalmazása.
Gyakorlatok a geodézia I. részéből:
A tanteremben tartott gyakorlatok:
1.   Noniusok leolvasása.
2.   Planiméterek kezelése és használata.
3.   Pantográfok beállítása és használata.

A mezőn tartott gyakorlatok: Ily czélokra az 500 holdas akadémiai erdőbirtok áll rendelkezésünkre, mely 5 kilométernyire fekszik a várostól, hova a csapatokba osztott hallgatók a tanárral és a szükséghez mérten egy vagy két tanársegéddel délutánonként kirándulnak. A csapatokat, ha csak lehet, úgy osztjuk be, hogy minden műszer mellé, a vezető tanáron, vagy tanársegéden kívül, legföljebb 4-6 hallgató kerüljön. E gyakorlatok tárgya:

4.   Egyenes vonalak kitűzése, közvetetten és közvetett mérése, valamint a szögtűzők használata.
5.   Egyszerű és szorzott szögmérés teodolittal.
6.   Körök kitűzése, összerendezőkkel, teodolittal és szögtűző hasábbal vagy szögtűző körrel.
7.   Szintmérés és megoldásai.
8.   A mérőasztal felállítása és a metszések három módja.
9.   A Pothenot-féle feladat többféleképen való megoldása.
10.   Polygonmérés a teodolittal és a kiszámított záróvonalnak a kitűzése.
11.   Polygonmérés a busszola műszerrel.
12.   Polygonmérés a mérőasztallal és kompasszal.
13.   A teodolit, a szintmérő és a busszolamüszer rektifikációi.
14.   Rendszeres mérés mérőasztallal, mely megelőző háromszögelésre támaszkodik.
15.   Keresztmetszetek felvétele tacheometerrel és izohypsák szerkesztése.

Geodézia II. rész:
A felső földméréstan tárgya és ennek, felosztása. Gömbháromszögek mérése. Földabroszok alapelve, kelléke, centrálvetületek, steroscographiai vetületek; lefejthető vetületek Bonne, Saunson, De l’Isle és Mercátor szerint. Hibaszámítás a legkisebb négyzetösszegek elmélete alapján: alapelve, feladata, nevezetes tantételei és ezek alkalmazása úgy a vízszintes vetület mérésére, valamint szabatos magasság és szintmérésekre is. A hibaszámítás megközelítő módjai minden előfordulható esetben lkalmazva; nevezetesen bezárt vagy nyitott polygonnál. A háromszögelés, tekintettel földünk gömbalakjára; alapelvek, a teendők sorrendje, ezek egyenkénti és beható tárgyalása, úgymint alapvonal hosszmérése, szögmérés, oldalszámítás, szögkiigazítás, oldatok végleges kiszámítása, gömbrendszálak számítása, földrajzi rendszálak számítása, másodrangú háló, harmadrangú háló és negyedrangú háló. A földrajzi helyhatározatok ama terjedelemben, amint ezek földmérőnél: szükségesek. Földünk alakjának és nagyságának meghatározása.
Gyakorlatok a geodézia II. részéből:
A háromszögelésnek bemérése, mely négy asztallapra terjed és az alapvonalon kívül több első- és másodrangú háromszögből áll. Tájékozásra déllő határozás. Az egész mérésnek tökéletes számítása, az asztallapon előkészítése a részletes mérésre. A mérés munkáját ez esetben 3-4 hallgatóból álló csapat végzi, kik szakadatlanul a tanár vagy tanársegéd ellenőrzése mellett dolgoznak. Ezeken kívül köteles minden hallgató az alkalmazott földabroszok hálóit adott mértékben megrajzolni. (Vadas, 1896)

Cséti Ottó után Szentistványi Gyula vette át a tanszék vezetését, aki selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1877-ben szerezte meg oklevelét. Szélaknán, Istenáldáson, Finsterorton, Brennertárón és Hodrusbányán szolgált. 1902-től a selmecbányai, illetve a soproni Bányászati és Erdészeti Akadémián a geodéziai és bányaméréstani tanszék tanára. 1926-ban vonult nyugalomba.

Szentistványi Gyula irodalmi munkássága

  • Gyakorlati bányaméréstan (Selmecbánya, 1904);
  • Lejtősaknák mérése (Bányászati és Kohászati Lapok, 1905);
  • Jurgó község határainak háromszögelése (Bányászati és Kohászati Lapok, 1906);
  • Kapcsoló és tájékozó mérés (Bányászati és Kohászati Lapok, 1907);
  • A berlini alapvonalmérés (Bányászati és Kohászati Lapok, 1909);
  • A déllő megmeghatározáshoz (Bányászati és Kohászati Lapok, 1911);
  • Bányászati háromszögelés Dorogon (Bányászati és Kohászati Lapok, 1918);
  • A kapcsoló és tájékozó mérés egy különleges feladata (Bányászati és Kohászati Lapok, 1923).