Bányászati és Erdészeti Főiskola
(Selmecbánya, 1904–1918; Sopron, 1919–1922)


1904-től az intézmény Bányászati és Erdészeti Főiskolaként működik. A főiskola 3 osztályra: a bányamérnöki, a kohómérnöki és az erdőmérnöki osztályra tagolódik. Az 1904-es átszervezés az erdészeti felsőoktatásban új korszak kezdetét jelentette. A reorganizáció leglényegesebb pontja a négyéves oktatás. A Bányamérnöki osztályon a II. évfolyam téli félévében a „Geodézia I” és a „Geodéziai gyakorlat és rajz” (heti 4+4 óra), a nyári félévben a „Geodézia II” és a „Geodéziai gyakorlat és rajz” (heti 4+8 óra), a III. évfolyamon a „Geodézia III” (felső geodézia) (heti 2+0 óra), a IV. évfolyam téli félévében a „Bányaméréstan”, a nyári félévben a „Bányaméréstani gyakorlat” (heti 4+8 óra) oktatására került sor. A Vaskohómérnöki osztályon csak a III. évfolyamon oktatták a „Geodézia”-t (heti 2+4 óra) Az Erdőmérnöki osztályon a II. évfolyam téli félévében a „Földméréstan” és „Földméréstani gyakorlatok”, a nyári félévben a „Földméréstan II” (heti 4+8 óra) és a „Földméréstani szerkesztési rajz” (heti 0+4 óra), a III. évfolyam nyári félévében a „Felső geodézia” (heti 2+2 óra), a IV. évfolyam téli félévében a „Fotogrammetria” (heti 1+2 óra) oktatására került sor. Szigorlatot kellett tenni a hallgatóknak a Bányamérnöki osztályon a „Bányaméréstan és geodézia”, az Erdőmérnöki osztályon az „Erdészeti földméréstan” témából. Jogot szerzett a főiskola a doktori képzésre is (Pankotai, 1970).
A földméréstani oktatás markáns egyénisége volt a XIX-XX. századfordulón Jenei Jankó Sándor okl. erdőmérnök. 1906-ban erdőtanácsosként a selmecbányai akadémia erdészeti földmérés professzora lett, ő vette át Szentisványi Gyula után a tanszék vezetését. A geodéziai tanszék létrehozása és korszerű kiépítése szinte kizárólag az ő erőfeszítéseinek köszönhető (Bácsatyai, 2003).
A századforduló időszaka a földi és légi fotogrammetria kifejlődésének hőskora volt. Jenei Jankó Sándor számos tanulmányt publikált az „Erdészeti Lapok”, a „Kataszteri Közlöny”, valamint a „Köztelek” hasábjain és tehetséges tanítványai (Lángos Lajos, Szabó Endre) segítségével elmélyült az új tudományos területen. Az első világháború idején a hadvezetés is felfigyelt a gyors tájékoztatást nyújtó lehetőségre, ezért felszólították e tárgykör kézikönyvének elkészítésére. Az 1917-ben megjelent „Fotogrammetria" c. könyve a témában az első magyar nyelvű összefoglaló alkotás. Kutatásainak legismertebb területét a háromszögelési hálózat hibaelméletének témaköre alkotta, de az erdészeti szállítóberendezések komplex szemléletű (műszaki-gazdasági-erdészeti) vizsgálata terén is alapművet publikált.

Jenei Jankó Sándor főbb művei

  • A csúsztató utak. Bp. 1912. 42 p.;
  • Erdészeti szállítási eszközök és berendezések. Selmecbánya, 1913. 264 p.;
  • Vadpatak szabályozás. Selmecbánya, 1916. 235 p.;
  • Fotogrammetria. Pozsony, 1917. 78 p.;
  • Erdészeti szállítóberendezések. I. rész. Mesterséges pályák. Sopron, 1920. 235 p.;
  • Erdészeti földméréstan. II. rész. Gyakorlati mérés. Sopron, 1921. 330 p.;
  • Erdészeti földméréstan. I. rész. Műszertan. Sopron, 1922. 240 p.

Nyomtatásban is megjelent alkotásai mellett munkásságának legterjedelmesebb részét a részben hallgatói által kézírásos formában sokszorosított, részben saját maga által készített jegyzetei alkotják. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy az általa művelt és oktatott szakterületek mindegyikéről részletes, könnyen tanulható anyagok álljanak hallgatóinak rendelkezésére. Tanári kinevezése után hallgatói és az erdészeti szakemberek számára három év alatt valamennyi általa oktatott tantárgyból később több kiadást is megért összefoglaló jegyzeteket írt.
Az Erdészeti Földméréstan első részében a távolság-, a szögmérő, a szintező műszereket, a mérőasztalokat, a területszámító-, felrakó- és térképmásoló és az egyéb alkalmazott segédeszközöket ismerteti. A jegyzet második része a földmérés gyakorlati részét tárgyalja. Jelentősen segítette a hallgatók vizsgára való felkészülését, hogy a meghatározásokat, képleteket, feladatokat kiemelt pontokba sűrítette.
1918 őszén a pénzügyminisztérium rendeletére a főiskola megkezdte költözését Selmecbányáról. A Főiskola teljes tanári karával és hallgatóságával, valamint oktatási felszerelésével, berendezésével, könyvtárával és a geodéziai műszergyűjteménnyel 1919 tavaszán Sopronba települt át („Selmectől Miskolcig 1735-1985" c. kiadvány. Miskolc, NYME, 1985). Az akadémiai tanács Jenei Jankó Sándort választotta rektornak. Két évig töltötte be a felelősségteljes tisztséget, de a túlfeszített, rendszeresen éjszakába nyúló munka következtében 1923. május 14-én elhunyt. (Bácsatyai, 2003; Kemenesaljai Életrajzi Lexikon)