Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola (1922–1934)


Jankó Sándor halála (1923) után asszisztense, Sébor János lett az Erdészeti Földméréstani tanszék vezetője. Főiskolai tanulmányait Selmecbányán, az akkori Bányászati és Erdészeti Főiskola Erdőmérnöki Osztályán végezte, majd kétévi államerdészeti gyakorlat után kitűnő minősítéssel szerezte meg oklevelét. Első gyakorlati munkái az erdészet műszaki problémáihoz kapcsolódtak. Megszerzett gyakorlata és kiváló képességei alapján Selmecbányára került az erdészeti földméréstani tanszékre Jankó Sándor professzor mellé. A főiskola Sopronba helyezésével Sébor János is Sopronba került, ahol 1922 januárjától ideiglenesen megbízták a tanszék vezetésével, majd 1923 júliusában, Jankó Sándor halálával, arra végleges megbízást kapott. 1923-tól 1965-ig, 42 esztendőn átvezette az Erdészeti Földméréstani Tanszéket.
Sébor János érezte, hogy új munkaköréhez igen hasznosak lennének az óriási léptékkel előrehaladó geodézia ismeretei. Mivel abban az időben még önálló földmérőmérnök-képzés Magyarországon nem volt, a földmérőmérnöki szakot ezért a bécsi műegyetemen hallgatta 1925-27-ben Eduard Dolezal és Richard Schumann geodétaprofesszoroknál, akikkel később, azok egész életében kapcsolatban maradt.
Az erdőmérnökök számára Sébor János három tárgyat oktatott: Erdészeti földméréstant, Erdészeti meliorációt és Fotogrammetriát. A fotogrammetria nagy jelentőségét az erdészet szempontjából korán felismerte, s először Magyarországon külön tárgyként bevezette és előadta. Oktatói munkásságának egyik igen jelentős állomása volt az „Általános geodézia" című tankönyv megjelenése 1953-ban és 1955-ben. Ebben a műben összegezte oktatási tevékenységének eredményeit, hatalmas gyakorlati tapasztalatát. Ezt a művét haszonnal forgatták sokáig a mérnökké válni kívánó fiatalok, s talán az idősebbek is (Bácsatyai, 1990).
Az 1923. évi oktatási reformról rendelkezésre álló irodalmat tanulmányozva különösen feltűnő a földméréstan fejlesztése az erdőmérnökképzésben, amely 3 tantárgyas, 4 féléves ismeretanyag, 11 óra előadás és 20 óra gyakorlat beiktatásával került oktatásra (Földméréstan I.: 4+0 óra, 3. szemeszter, Földméréstan II.: 4+8 óra, 4. szemeszter, Földméréstan gyakorlat I.: 0+4 óra, 3. szemeszter, Földméréstani szerkesztési rajz: 0+4 óra, 4. szemeszter, Felsőgeodézia: 2+2 óra, III. évfolyam, Fotogrammetria: 1+2 óra, 7. szemeszter. Az Erdészeti földméréstan szigorlati tárgy is egyben. A Felsőgeodézia és Fotogrammetria tárgyak oktatása az 1930/31. tanévben került bevezetésre (Majer, 1983; Pankotai, 1970).
A Sébor által követett geodéziai oktatás lényege abban foglalható össze, hogy erős segédoktatói egyéniségeket vett maga mellé, segítségükkel kiscsoportos gyakorlatvezetés mellett, egyénekre szabott oktatást várt el és valósított meg. Oktatói a gyakorlatok alatt folyamatosan segítették és követték a hallgatóik munkáját, a földmérési munka szigorú önellenőrzését kívánták meg, és fejlesztették ki tanítványaikban. Ezek a nemes hagyományok az utódok munkájában is felismerhetők (Gerencsér, 2008).