Erdészeti és Faipari Egyetem (1962–1996)


1962-től kétkarú, önálló Erdészeti és Faipari Egyetem lettünk, Erdőmérnőki és Faipari mérnöki Karral. Az oktatás 10 féléves, de még így is 37,1 óra általában a heti terhelés. A tanulmányi időszak végén diplomaterv készítését és védését írta elő szabályzatunk, államvizsgát 4 fő tantárgycsoportból szigorlat jelleggel kell tenni, illetve 1975-től a komplex államvizsga rendszerét vezettük be.
1963 szeptemberében a Földméréstani Tanszék személyi összetétele különféle okok miatt jelentősen átalakult: Teszárs Géza meghalt, Kocsis József Sopronban tanácselnök-helyettesi megbízást fogadott el, Pálvölgyi Lóránd hosszú ideig tartó betegsége miatt nem tudott oktatni. A rektori vezetés Sébor János professzor kiválasztott utódaként Bezzegh László erdőmérnököt, geodéziai műszerkonstruktőrt, és Szabó Gyula erdőmérnököt, korábbi tanszéki demonstrátort kérte fel az oktatásban való azonnali közreműködésre. A gyakorlati oktatást ebben a tanévben óraadóként még Kocsis József és Somogyi József földmérő kutatómérnök segítette. Gerencsér Miklós földmérőmérnök 1964 februárjától, Dévai Péter erdőmérnök 1976-tól vett részt a tanszék oktató-, nevelő- és kutató munkájában. A tanszékvezető a feladatok meghatározásakor az „újak” figyelmét a tantárgyak megszerettetésének kötelezettségére és módjára hívta fel. „Tapasztalat szerint a tantárgyakat a közepes képességű, közepes szinten felkészült oktatók is meg tudják valahogyan tanítani, de azt megszerettetni csak a legjobbak képesek.” A Sébori iskola ereje, nagysága többek között az előző mondatban leledzik (Szabó, 2008).
A tantervet 1975-ben reform alá vettük, és részben a tantárgyak összevonásával, részben az előadások csökkentésével általában 33,1 órára csökkent a heti órák száma (Majer, 1983).
Sébor János 1965-ben bekövetkezett halála után Bezzegh László erdőmérnök lett a Földméréstani Tanszék vezetője (1965–1979), aki erdőmérnöki oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Erdőmérnöki Karán szerezte 1948-ban. Oklevelének megszerzése után 1949-ig az Erdőközpont műszaki előadója, 1949-51-ig az akkor alakult Erdészeti Tudományos Intézet erdőrendezési osztályának vezetője, 1951-53-ig a Honvéd Térképészeti Intézet tudományos osztályvezetője, 1953-57-ig a Magyar Optikai és Finommechanikai Vállalat kísérleti laboratóriumának kutató mérnöke, 1957-63-ig a Magyar Optikai Művek vezető konstruktőre volt. 1949-ben az FM Svájcba küldte 10 hetes fotogrammetriai mérnöktovábbképző tanfolyamra. Ez a kurzus soros feladataira, de egész életpályájára jelentős hatással volt, átalakította szemléletmódját (Szabó, 2008).
Az Erdészeti és Faipari Egyetemen 1963. szeptember 1. óta egyetemi docensként, majd 1965. szeptember 1-jétől 1979. június 30-ig tanszékvezető egyetemi tanárként dolgozott. Kitűnt igen jó előadói és didaktikai érzékével. Az erdőmérnök-hallgatók százaival szerettette meg a geodéziát és a fotogrammetriát. Szívesen foglalkozott a hallgatókkal, munkatársaival, igényes volt velük szemben, de igényes volt önmagával szemben is. Ápolta a selmeci hagyományokat, az Erdészeti és Faipari Egyetemre kerülő fiatalok ma is abból a könyvből éneklik a selmeci dalokat, amelyhez ő írt megható előszót. Határozott egyéniség volt, véleményét mindig, minden fórumon őszintén elmondta, még ha nem is tetszett ez mindenkinek, és ha ez hátrányára is vált.
Mindezzel együtt Bezzegh professzor elsősorban konstruktőr volt, többek között igen sokat tett a Magyar Optikai Művek geodéziai műszerei nemzetkőzi tekintélyének növelése érdekében. Az 1985. évi brüsszeli világkiállításon Te D1 típusú teodolitjáért nagydíjat kapott. 1960-ban a geodéziai műszerek fejlesztése terén végzett eredményes munkájáért a Kossuth-díj II. fokozatával tüntették ki. Sokáig dédelgetett, de sajnos meg nem valósított terve volt a radiálortofotoszkópia elvén működő fotogrammetriai műszer elkészítése.
Bezzegh professzor irányításával 1964-ben készült el tisztán fotogrammetrai technológiával a Visegrád–Fellegvár –Nagyvillám M=1:2000 méretarányú szintvonalas tervezési térképe. Példaértékű, a maga nemében korszakos műalkotás! Földi méréssel csak az ellenőrzés történt. Ekkor az erdészet a témában megelőzte a polgári fotogrammetriát (Szabó, 2008 ).
A tanszéki személyzet személyi összetétele az 1968–1979 közötti időszakban a következőképpen alakult:
tanszékvezető: Bezzegh László tanszékvezető egyetemi tanár;
oktatók: Gerencsér Miklós, Szabó Gyula, Tvordy György, Kovács Gyula (1975-től), Dévai Péter (1977-ben) a Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar igazgatói vezetésének meghívásos ajánlatát elfogadva, a tanszékvezető és a rektor támogatásával Székesfehérvárra távoztak. Feladatul az 1976-ban induló földrendező képzés megszervezése, az új szak tantárgyi programjainak elkészítését és az ezzel összefüggő kutatásokat kapták. Szabó Gyula nyugdíjas óraadóként jelenleg is több évfolyamon tanítja Székesfehérváron a „Föld- és területrendezés” című tantárgyat (Szabó, 2008). 1975-től Bánky József lépett a helyükbe.
A Földméréstani tanszék által oktatott tárgyak (Erdészeti földméréstan I-II., Fotogrammetria) tematikája és óraszáma 1979-ig lényegében nem változott. Itt most eltekintünk attól, hogy a tanszék történetében – időszakosan – más tárgyak oktatására is sor került a földméréstani témájú tárgyak mellett (pl. Vadpatak szabályozás, Erdészeti vízgazdálkodástan).
Az 1968/69. évi tanterv szerint az Erdészeti földméréstan I. tárgy az 5. szemeszterben heti 3+4 órában, az Erdészeti földméréstan II. tárgy a 6. szemeszterben heti 3+4 órában, a Fotogrammetria tárgy a 7. szemeszterben heti. 2+3 órában került előadásra.
Bezzegh László 1966-67-ben új jegyzeteket adott ki (Földméréstan I-II., 1966, Erdészeti fotogrammetria, 1967). A földméréstani jegyzetek megírása főképpen azért vált szükségessé, mert a Sébor János által írt tankönyvek (Általános geodézia I-II.) már nem voltak beszerezhetők. A fotogrammetria tananyaga az új jegyzettel bővült és korszerűbbé vált.
A tananyagot az erdőmérnöki gyakorlat és a rokon szakterületek igényei, követelményei is formálták, alakították: térképek készítésével, mérések gyakorlatával, és számítástechnikájának ismeretével kapcsolatos igények, erdőgazdálkodási üzemi térképek, a fotogrammetria ugrásszerű fejlődése, parkerdőgazdaságok térképei, vadgazdálkodási üzemi térképek, erdőfeltárási alaptérképek, vízgazdálkodási és meliorációs térképek, országos átnézeti erdőtérkép, erdőgazdasági úttervezés és útépítés, környezetvédelem, zöldövezetek, fásítás, stb. (Szabó, 1974).
Az 5. szemeszterben oktatott Geodézia I. tárgy (a tantárgyak neve időről időre változott: Földméréstan, Erdészeti földméréstan, Geodézia, Geodézia és fotogrammetria) tananyaga elméleti és gyakorlati megalapozója a 6. szemeszterben oktatott Geodézia II. tárgynak – és bizonyos fokig – a 7. szemeszterben oktatott Fotogrammetriának is. Itt ismerkednek meg a hallgatók a legfontosabb hibaelméleti és kiegyenlítőszámítási alapfogalmakkal, a geodéziai műszerek szerkezeti felépítésével, a méréseknél előforduló leggyakoribb hibákkal, azok elméleti igazolásával, és a műszerhibák kijavításának módjával.
Fontos helyet foglal el a térképekkel összefüggő ismeretanyag: a Magyarországon előforduló vetületek, geodéziai koordinátarendszerek, azok szelvényhálózata, térképi területek meghatározása, a területmeghatározás eszközei.
A hibaelmélet és kiegyenlítőszámítás elméleti jellegű. A föltétlen szükséges alapfogalmakon túlmenően a hibaterjedés témaköréből az összeg, szorzat és általános függvény középhibájának elméleti megfogalmazását és bizonyítását, a kiegyenlítési csoportok közül az I., II., III. csoportot részletesen, a IV., V., VI. csoportot vázlatosan tárgyalják (Hazay-féle csoportosítás). Főként ezek szükségesek a következő két szemeszter számítási feladataihoz.
Legnagyobb óraszámban adják elő és tárgyalják a geodéziai műszereket. A hallgatók megismerkednek a távolságmérés, a magassági- és vízszintes szögmérés, valamint a szögkitűzés műszereivel és eszközeivel, az ezekkel összefüggő elméleti kérdésekkel, a szögmérések hibaforrásaival, és megismerik a mérőasztalt is. A közvetett távolságmérők csoportjában kiemelt helyet kapnak a modern geodéziában már szinte nélkülözhetetlen fizikai távmérők. Részletesen tárgyalják az erdészet speciális műszerét, a busszolát, és az ezzel összefüggő ismereteket.
Főként mérési módszertan és gyakorlati geodézia a tantárgy második féléves anyaga. A hallgatók a fontosabb módszertani alapokkal ismerkednek meg, a szigorlaton a műszerismerettől a térképszerkesztésig minden munkafázist tudni kell, ami az erdőmérnöki yakorlatban előforduló geodéziai munkák elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ebben a tananyagrészben tárgyalják a különféle kitűzési módszereket. Így: egyenes vonalak, szögek, területek és görbe vonalak kitűzését, azok elméleti bizonyítását, a mérési pontok megjelölésének módját. Ismertetik és tanítják a háromszögelési, pontkapcsolási, sokszögelési, részletpont-meghatározási feladatokat, a derékszögű síkkoordinátarendszerekben történő különféle számításokat. Kisebb területek felmérése és a területosztások sem képzelhetők el e nélkül. A tananyag egyes fejezeteinek tárgyalásánál figyelembe veszik az OFTH utasítások előírásait.
Külön fejezet foglalkozik a magasságmérésekkel, így a szintezéssel, barometrikus és trigonometriai magasságméréssel, a tahiméterekkel; azok használatával. Megfelelő mennyiségben kapnak a hallgatók hegyidomtani ismereteket. A mérési gyakorlatokon a hallgatók 5-6 fős csoportokban, előre meghatározott mérőpályán, önálló feladatokat oldanak meg.
A tanszék oktatói egy-egy tanulócsoporttal az ország különböző részein nyári üzemi-, terepi gyakorlatokat szerveztek és vezettek. Az „éles” valós feladatok végzéséhez többször diplomatervi feladatok is kapcsolódtak. Ilyenek voltak:
  • Pisztrángos tó tervezése a Szelcepuszta melletti Mogyorós patak völgyében;
  • Mederszabályozás a Garadna-völgyben;
  • Kőfolyásos oldal földi-fotogrammetriai felmérése-, megkötési tervek készítése Lillafüreden;
  • Vízmosás felmérése erózió akadályozó földgátak tervezésére Lillafüreden;
  • Fonyód, Fonyódliget úthálózatának felmérése, térképezése, rajzos munkarészek elkészítése;
  • Fonyód-vár környékének felmérése, telekosztási terv készítése tb.
A fotogrammetria oktatása (harmadik félév) világviszonylatban egyre nagyobb jelentőséget kap az erdőmérnökképzésben. Erdőrendezőségeink már rutinszerűen alkalmazzák ezt a modern térképészeti eljárást. Az erdészeti interpretáció is hamarosan bevezetésre kerül. Ezt a fejlődést a Földméréstani Tanszék műszerparkja nem tükrözi, amit elsősorban a gyakorlatok sínylenek meg, s ez egész oktatómunka hatásfokát csökkenti. E tudományág geometriai és optikai alapfogalmai közül azokra a legfontosabbakra hívják fel a figyelmet, amelyekkel részletesen a matematika, fizika, ábrázoló geometriai előkészitő tárgyak nem foglalkoztak. Részletesen tárgyalják a fényképészeti és fotogrammetriai alapfogalmakat. Ismertetik a földi fotogrammetria felvevő és kiértékelő berendezéseit. A légi fotogrammetria című, legnagyobb fejezet magában foglalja a felvevő és kiértékelő berendezéseket, a fotogrammetriai pontsürítést.
A fotogrammetriai műszerek jelentős részét Bezzegh professzor ajándékozás útján szerezte. Új műszerek beszerzésére nem került sor. A modern és megfelelő számú felszerelés hiányát némileg úgy próbálták pótolni, hogy a félév utolsó tanulmányi hetén egy napos tanulmányutat szerveztek Budapestre, amikor a hallgatók a polgári térképészeti intézményeknél és az ÁEMI Fotogrammetriai osztályánál a műszereket megnézhetik, és a fotogrammetriai termékekkel is megismerkedhetnek.
Bezzegh László 1979-ben nyugdíjba vonult. A Kossuth-díjas nyugdíjas Bezzegh László nem szakadt el az intézménytől, az Erdőrendezéstani, illetve a Környezetvédelmi Tanszéken kapcsolódott be a szakmérnök-képzésbe, konstruktőri ambícióival támogatta az ott folyó kutatómunkát.
A nagymultú tanszék vezetésével, pályázat útján, az Erdőmérnöki Kar és az Egyetemi Tanács javaslatára a rektor Bácsatyai László kutatómérnököt (GGKI) bízta meg docensi beosztásban. Bácsatyai László felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Általános Mérnöki Karán kezdte meg 1960-ban, majd 1962–1967-ig a Moszkvai Geodéziai, Légifényképezési és Kartográfiai Egyetem Földmérőmérnöki szakán (a MTA ösztöndíjasaként) folytatta és fejezte be. Első munkahelye a MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet volt, ahol már 1978-ban tudományos osztályvezető lett. 1979. július 1-től az Erdészeti és Faipari Egyetem Földméréstani Tanszékének egyetemi docense, 1979. augusztus 1-től tanszékvezető. 1978-tól a műszaki tudományok kandidátusa, 1994-95-ben habilitált. Bácsatyai László kiváló matematikai tudásával és előadói képességével emelkedik ki a sorból. Több egyetemi jegyzet mellett az alma materen túl is elismert tankönyvek szerzője (Geodéziai vetületek, 1993, Geodézia erdő- és környezetmérnököknek, 2003).
1993-ban az Erdőmérnöki Karon 8 szemeszteres, főiskolai szintű, levelező Vadgazda Mérnöki Szak, majd környezetmérnök képzés indult.
A tanszék által gondozott tárgyak óraszáma 1980-ig alig változott:
  • Geodézia és fotogrammetria I. (az 5. szemeszterben 3+3 óra),
  • Geodézia és fotogrammetria II. (a 6. szemeszterben 3+3 óra),
  • Geodézia és fotogrammetria III. (a 7. szemeszterben 3+3 óra).
Az 1980-as években jelentősen átalakult a kari tanterv, illetve az oktatás szerkezete. Újabb tantárgyak oktatására került sor, emiatt a „hagyományos” tárgyak oktatásának időkerete szűkült. Az 1991. évi tantervben a Geodézia I-II. tárgyak heti órakerete 2+2 órára csökkent. Főképpen a gyakorlati oktatásban okozott komoly nehézségeket az óraszám csökkenése. A csökkentett óraszám miatt egyes gyakorlatokat el kellett hagyni, illetve a gyakorlatokon oktatott ismeretek készség szintű elsajátítása veszélybe került. A Fotogrammetria tárgy neve „Fotogrammetria és távérzékelés”-re változott, jelezve, hogy a távérzékelés fejlődése és jelentősége nőttön-nő. Heti óraszáma 2+2.
A geodézia, fotogrammetria, távérzékelés és térinformatika oktatásának jellegzetessége ebben az időszakban a számítástechnikának és elektronikának a tantárgyaink területén bekövetkezett ugrásszerű fejlődése. Ez egyre fokozódó mértékben követeli meg az új eljárások (elektronikus tahimetria, globális helymeghatározó rendszerek, digitális térképezés, digitális képfeldolgozás és térinformatika ) megfelelő arányú bevonását az oktatásba. A digitális hagyományos eljárásokat és ezeknek a mindennapok geodéziai gyakorlatában betöltött szerepét folyamatosan át kellett értékelnünk. Ennek oktatásunkban is tükröződnie kellett, és fokozatosan próbáltuk érvényesíteni. Úgy ítéltük meg, hogy az új módszerek és műszerek nem helyettesíthetik még a tradicionálisakat, oktatásuk utóbbiakkal párhuzamosan, a rendelkezésre álló oktatási óraszám terhére kell, hogy történjék (Bácsatyai, 2000).
Mivel az utolsó jegyzetek megjelenése óta, 1979-ig 14 év telt el, a tanszék oktatói új jegyzetek írásába kezdtek:
  • Geodézia I. 1983,
  • Geodézia II. 1985,
  • Fotogrammetria és távérzékelés 1992,
  • Geoinformatika 1997.
A tanszék személyi állománya 1979-től 1996-ig többször változott. 1979-től:
tanszékvezető: Bácsatyai László,
oktatók: Bánky József, Márkus István, Kovács Gyula. Tvordy György 1979-ben eltávozott. 1994-ben lépett munkába Czimber Kornél előbb tanszéki mérnök, majd a PhD fokozat megszerzését követően egyetemi docens munkakörben.