Szent-Istványi (Szent-Istvány, Szentistványi József) Gyula

bányamérnök, főbányatanácsos, főiskolai tanár
(Gölnicbánya, 1854. ápr. 6. – Sopron, 1928. jan. 16.)


A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1877-ben szerezte meg oklevelét. Szélaknán, Istenáldáson, Finsterorton, Brennertárón és Hodrusbányán szolgált. 1902-től a selmecbányai, illetve a soproni Bányászati és Erdészeti Akadémián a geodéziai és bányaméréstani tanszék tanára. 1926-ban nyugalomba vonult.
Kiváló bányaműszer-szerkesztő volt. Tanári működése mellett ő végezte a petrozsényi, dorogi és ajkai csatlakozó és bányajogosítványokat rögzítő méréseket. Tanulmányai főleg a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg.

Főbb művei:

  • Gyakorlati bányaméréstan (Selmecbánya, 1904);
  • Lejtősaknák mérése (Bányászati és Kohászati Lapok, 1905);
  • Jurgó község határainak háromszögelése (Bányászati és Kohászati Lapok, 1906);
  • Kapcsoló és tájékozó mérés (Bányászati és Kohászati Lapok, 1907);
  • A berlini alapvonalmérés (Bányászati és Kohászati Lapok, 1909);
  • A déllő megmeghatározáshoz (Bányászati és Kohászati Lapok, 1911);
  • Bányászati háromszögelés Dorogon (Bányászati és Kohászati Lapok, 1918);
  • A kapcsoló és tájékozó mérés egy különleges feladata (Bányászati és Kohászati Lapok, 1923).


Irodalom:

Tárczy-Hornoch Antal: Szentistványi Gyula (Bányászati és Kohászati Lapok, 1928);

Bendefy László: A magyar geodézia reformkora 1890–1920 (Bp., 1963).


Forrás:

Életrajzi lexikon