A Tanszék rövid története


III. Károly király alapította az első magyar bányatisztképző iskolát 1735-ben azzal a céllal, hogy az intézmény a bányászattal kapcsolatos nagy technikai problémák megoldására szakképzett mérnöki kart neveljen. Az iskola első vezetője Mikoviny Sámuel lett, aki neves mérnök, jó hírű matematikus és a bányászatban annyira fontos térképezésben alaposan járatos szakember volt, aki korábban speciálisan a bányaméréssel is sokat foglalkozott, s a hazai bányászattal is szoros kapcsolatban állott. A selmecbányai „Berg-Schola” tananyagában önálló tanszak volt a bányamérés. Intézményünk első jogelődjének a selmecbányai bányatisztképző iskolát tekintjük.
Mária Terézia 1762. október 22-én hozott döntésével megindult a tanintézetnek az egész Habsburg Birodalom számára szakembereket képző Bányászati- és Kohászati Akadémiává formálása. A földméréstan oktatásával foglalkozó tananyag első elméleti része a bányászathoz szükséges matematikai-geometriai tanulmányokat foglalta magában, második része a bányaméréstan volt.
1808-ban alapította meg az uralkodó a Selmecbányai Erdészeti Tanintézetet. Ezt az évet tekinti az Erdőmérnöki Kar a jogelőd intézmény alapítási évének. A földméréstan oktatása 1811-től önálló tárgyként szerepelt „Az erdészeti felmérésről” címmel a tanrendben.
1846-ban egyesítették a két intézetet Bányászati és Erdészeti Akadémia néven. A földmérési ismereteket a bánya- és kohómérnöki tanterv szerint a „Bányaméréstan és bányagéptan” tárgy, az erdészeti akadémia tanórarendjében az „Erdőigazgatás és erdőmértan” tárgy keretében tanították.
Egy 1882-ben megjelent írásból tudjuk, hogy a fotogrammetria Selmecbányán már a XIX. század második felében jelen volt.
A bányászati-kohászati oktatás és szakirodalom nyelve évszázadokon át német volt. A magyar szaknyelv megteremtése érdekében 1831-től kezdődően komoly erőfeszítések történtek. A földméréstan területén meghatározó volt Cséti Ottó munkássága. Ő volt a vezetője, az 1872-ben megalapított első bányamértan-geodézia tanszéknek. Az 1867-es kiegyezés után az oktatás nyelve magyar lett. A magyar oktatási nyelvet a bányász-kohász oktatásban fokozatosan, az erdészeknél egyszerre, 1868-ban vezették be.
Az akadémia átfogó reformját 1872-ben szentesítette az uralkodó. Az egy évszázada egységes, bányászképzés négy speciális szakra vált szét: bányászati, fémkohászati, vaskohászati és gépészeti-építészeti szakra, az erdészképzés pedig általános erdészeti és erdőmérnöki szakra. A tanterv az 1904. évi oktatási reformig lényegében változatlan maradt.
A Bányászati szakiskolán, a II. évfolyamon oktatták a „Geodesia 1-ső rész”-t, a III. évfolyamon a „Geodesia 2-ik rész”-t. A Fémkohászati szakiskola II. évfolyamán a „Geodesia 1-ső rész”-t, a Vaskohászati szakiskola I. évfolyamán a „Geodesia 1-ső rész, helyszínrajz, térképelés” című tárgyat, a Gépészeti és építészeti szakiskolán a „Geodesia 1-ső rész”-t.
Az erdészeti akadémia szervezete és tanterve 1872-ben alakult ki. A 3 éves általános erdészeti tanfolyamon, a II. évfolyamon oktatták a „Geodesia 1-ső rész, térképrajz” tárgyat heti 4 óra előadásban és heti 4 óra gyakorlattal a nyári félévben. A 4 éves erdőmérnöki szakon a „Geodesia 2-ik rész, térképelés” című tárgy követte ezt a téli félévben, heti 4 előadási órával. A tárgy előadója Cséti Ottó, az erdőakadémia és a bányászati akadémia közös tanára volt.
Cséti Ottótól Szentistványi Gyula bányamérnök, főbányatanácsos, főiskolai tanár vette át a tanszék irányítását (1902–1906), aki kiváló bányaműszer-szerkesztő volt.
1904-től az intézmény Bányászati és Erdészeti Főiskolaként működött tovább. A főiskola 3 osztályra: a bányamérnöki, a kohómérnöki és az erdőmérnöki osztályra tagolódott. Az 1904-es átszervezés az erdészeti felsőoktatásban új korszak kezdetét jelentette. A reorganizáció leglényegesebb pontja a négyéves oktatás. Az Erdőmérnöki osztályon a II. évfolyam téli félévében a „Földméréstan” és „Földméréstani gyakorlatok”, a nyári félévben a „Földméréstan II” és a „Földméréstani szerkesztési rajz”, a III. évfolyam nyári félévében a „Felső geodézia”, a IV. évfolyam téli félévében a „Fotogrammetria” oktatására került sor. Szigorlatot kellett tenni a hallgatóknak az Erdőmérnöki osztályon az „Erdészeti földméréstan” témából. Jogot szerzett a főiskola a doktori képzésre is.
A földméréstani oktatás markáns egyénisége volt a XIX-XX. századfordulón Jenei Jankó Sándor okl. erdőmérnök. A geodéziai tanszék létrehozása és korszerű kiépítése szinte kizárólag az ő erőfeszítéseinek köszönhető.
A századforduló időszaka a földi és légi fotogrammetria kifejlődésének hőskora volt. Jenei Jankó Sándor 1917-ben megjelent „Fotogrammetria” c. könyve a témában az első magyar nyelvű összefoglaló alkotás.
1919 tavaszán Sopronba települt át a főiskola, és itt 1922-től Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola néven folytatta munkáját. A Földméréstani Tanszék vezetője és az 1923–1965 közötti időszak kiemelkedő egyénisége Sébor János volt. Az erdőmérnökök számára három tárgyat oktatott: Erdészeti földméréstant, Erdészeti meliorációt és Fotogrammetriát.
Az 1923. évi oktatási reformról különösen feltűnő a földméréstan fejlesztése az erdőmérnökképzésben, amely 3 tantárgyas, 4 féléves ismeretanyag, 11 óra előadás és 20 óra gyakorlat beiktatásával került oktatásra. Az Erdészeti földméréstan egyben szigorlati tárgy is volt. A Felsőgeodézia és Fotogrammetria tárgyak oktatása az 1930/31-es tanévben került bevezetésre.
1934-ben a főiskolát az újonnan létesült József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez csatolták, de az intézmény Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar néven Sopronban maradt. A földmérés oktatása lényegében változatlan maradt.
Az erdőmérnök képzés magas színvonala széles körben elismert volt, ami főképpen a műszaki tárgyak (köztük a földmérés) igényes oktatásának volt köszönhető. Az erdőmérnöki oklevél városi mérnöki, állami földmérési és térképészéti szolgálatra, továbbá a földmérői jogosítvány megszerzésére az állami távírdai szolgálatra, valamint a vízjoggal kapcsolatos műszaki szolgálatra, államvasúti mérnöki szolgálatra is képesített.
Vélhetően a II. Világháború után bekövetkezett gyors és erőszakos politikai átformálódásnak tudható be, hogy az 1949–1955 közötti években alapvető szervezeti átalakulás ment végbe a felsőfokú bányász-, kohász-, erdész- és földmérő képzésben. 1949-től fokozatosan leválasztották és Miskolcra telepítették a Bánya- és Kohómérnöki Karokat. Az Erdő- és Földmérőmérnöki Kar Erdőmérnöki Osztályát az Agrártudományi Egyetem szervezetébe utalták. A Földmérőmérnöki Osztály egyelőre a Budapesti Műszaki Egyetem keretében Sopronban folytatta működését. 1949-től 1955-ig Sopronban folyt a földmérőmérnökök önálló egyetemi képzése. 1955-ben a soproni földmérőképzés megszűnt. Erdészeti felsőoktatási intézményünk 1952-ben végül önálló Erdőmérnöki Főiskola lett.
Sébor János 1965-ben bekövetkezett halála után Bezzegh László erdőmérnök lett a Földméréstani Tanszék vezetője. Kitűnt igen jó előadói és didaktikai érzékével. Az erdőmérnök-hallgatók százaival szerettette meg a geodéziát és a fotogrammetriát. Mindezzel együtt Bezzegh professzor elsősorban konstruktőr volt. Az 1985. évi brüsszeli világkiállításon Te D1 típusú teodolitjáért nagydíjat kapott. 1960-ban a geodéziai műszerek fejlesztése terén végzett eredményes munkájáért a Kossuth-díj II. fokozatával tüntették ki.
Bezzegh Lászlót 1979. évi nyugdíjba vonulását követően Bácsatyai László követte a tanszékvezetői poszton. Bácsatyai László kiváló matematikai tudásával és előadói képességével emelkedik ki a sorból. Tanszékvezetői pályafutását 2007-ben fejezte be, amikor a legutóbbi intézményi átalakítás alkalmából a tanszék beolvadt a NYME EMK Geomatika, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézetbe.
Az Erdőmérnöki Karon belüli fejlesztés eredményeképpen 1993-tól megindult az okleveles környezetmérnöki és vadgazda mérnöki, 2002-től az okleveles környezettudományi, majd 2003-tól a természetvédelmi mérnöki szak.
Valamennyi szakon oktattuk és ma is oktatjuk a tanszék által gondozott tárgyakat (Geodézia, Távérzékelés, Térinformatika, Földmérés és térképezés, Távérzékelés a környezettudományban, Automatizált geodéziai adatgyűjtés, Geomatikai alapismeretek, Térinformatika az erdészeti tudományokban, Geodéziai vetületek, Geoinformatikai algoritmusok, A GNSS rendszerek környezettudományi alkalmazásai, Vonatkozási rendszerek és transzformációk a geoinformatikában, Geodinamikai folyamatok modellezése).
Az elmúlt 20 évre jellemző a számítástechnikának és elektronikának a tantárgyaink területén bekövetkezett ugrásszerű fejlődése, mely egyre fokozódó mértékben követeli meg az új eljárások (elektronikus tahimetria, globális helymeghatározó rendszerek, digitális térképezés, digitális képfeldolgozás és geoinformatika) bevonását az oktatásba.
A tanszék oktatói lépést tartanak a szakterület fejlődésével a kutató-fejlesztő munka terén is. Magyarországon elsőként foglalkoztunk légi lézerszkenner felvételek (2004), később földi lézerszkenner felvételek, illetve digitális légi mérőkamerával készített légifényképek (2007) kiértékelésével. Jelenlegi tanszékvezetőnk, Czimber Kornél, számítástechnikai kvalitásainak köszönhetően, elkészült a DigiTerra Map, a geoinformatika széles spektrumát lefedő szoftver, amely az első magyar fejlesztésű digitális fotogrammetriai program is egyben. 1994. nyarán hoztuk létre a tanszéki Térinformatikai Laboratóriumot. 2002-ben az egyetemi számítóközpontban egy 15 gépes kari Térinformatikai Laboratórium berendezésére került sor.
A főiskola Selmecbányáról Sopronba történt menekülése alkalmával a geodéziai műszergyűjtemény is Sopronba került. A ma már felbecsülhetetlen muzeális értéket képező geodéziai műszergyűjtemény a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdészeti, Faipari és Földméréstörténeti Gyűjteményében található. A muzeális értékű műszerek egy része – tartós kölcsönzés útján – az MH Térképész Szolgálat múzeumába került, és ott megtekinthető.